2010. november 30., kedd

A látszat néha csal.

Egyre inkább azt veszem észre, hogy mennyire jó színészi tehetségem van, hogy milyen könnyen elrejtem a gondjaimat, és mennyire könnyen siklanak el az emberek efölött. Valamint azt is tényszerűen állítom magam elé hogy mindig rossz emberektől várok vigaszt.


léna november 30., 20:14 Jelentem
szeretem, hogy kitartó vagy ^^ a hatalmas szíved, amibe annyian beleférünk *.* imádom, hogy segítőkész vagy :) szeretem az egyen dolgainkat :D, a mosolyod ^^ ahogy Danira vigyázol :) szeretem, hogy vagy ♥

Léna leírta miért szeret.
1kezdem feladni
2valóban?
3ahol lehet és van rá erőm.~
4 én is.^^
5 na abban mi a jó?!xD
6kire?:"D nem ismerek ilyen nevű embert.
7amíg még. ja.

2010. november 9., kedd

megint vége.

Tudom h nézed néha a blogom. újfennt töröltelek mindenhonnan. fáj kurvára. jobb lett volna kúrvára ha nem lett volna bátorságod felhívni. mert most kezdhetem előről azt a 3 vagy talán több hónapot amíg leépítettem magamban az utánad lévő szükségérzetet. te boldogan élsz nélkülem, vannak olyanok körülötted akiknek nem kell hazudnod. És nem is akarsz. Legyen itt vége könyörgöm.

‎"A hazugság egy olyan dolog, amit te hozol létre és megtartod, mert szükséged van rá. Nem olyasmi. amit abbahagysz csak azért, mert valaki azt mondta neked, fejezd be."


Ez a mi dalunk nee...?



Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom
Vérrel, verítékkel,
Valahogy még kibírom.
De aztán elmegyek innen messze,
Hogy többé ne is láss.
Lopjon könyvet, írja a könnyeivel
Tele valaki más!

Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom,
A festék, ha megszárad
A kifakult papíron,
Akkor elmegyek innen végleg,
Magammal viszlek téged
Oda, ahol többé soha
Senki el nem érhet.

Tudom, hogy hagynád,
Én addig szeretnélek,
Amíg mozogsz, amíg van benned élet
A véredben fürödnék,
Átvágnám a torkod,
Néznél RÁM, de nem értenéd a dolgot.

Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom,
A képeket kitépem,
Rajta lesznek a síron,
Amit kettõnknek ások
Úgy, hogy ne lássák mások,
Mikor a szemedbe nézek,
Szúrok, aztán magammal végzek.

Tudom, hogy hagynád,
Én addig szeretnélek,
Amíg látnám, hogy van még benned élet
A véredben fürödnék,
Átvágnám a torkod,
Néznél RÁM, de nem értenéd a dolgot.

2010. október 24., vasárnap

Látszólag emmiség az ember mégis érzi...

Bence Balogh : Ezt holnap estig írhatnám ♥ Szeretem a szép szemedet, szeretem ha örülsz, olyankor úgy rézem, a világ örül : D Szeretek veled lenni, szeretek veled sétálni, szeretek veled beszélgetni, veled bulizni, veled inni, veled egy bolygón élni, veled egy levegőt szívni ♥ szeretem hogy próbálsz mindenkviel őszinte lenni, próbál...sz mindenkit szeretni, mindenkivel törődni, még ha meg sem érdemli, vagy ha ő nem is törődik veled :\ de te szereted, és én mindent szeretek, úgy ahoyg vagy. Szeretlek ♥^^

Én is téged cica.~ ♥ ^^
Mind emellett van még jó pár ember akik néhe észre sem veszik úgy tartják bennem a lelkem vagy rúgnak a jobbanlét felé. Köszönöm mindannyiotoknak. Ígérem rá fogok szokni a rendszeres posztolásra.xD

Pénteken előhalloweeni nippon volt. Én nagyon élveztem.x3 jó volt olyanokat látni akikkel rég nem futottunk össze.<3

Kár h nem voltál Danika.:/

2010. szeptember 22., szerda

Osztálykirándulás.~



Nos végre eljött a várva várt óra hogy megírjam ezt a bejegyzést is.xD

2010.09.18.-19. AnimeCon
Végre újra a PeCsában.
Juhúúúú.!!!!*-*
nemmentem.xD
Helyette mentem osztály kirándulni ami igazából annyira nem is osztálykirándulás volt inkább szimplán ötvös, hisz a másodévesek is ott voltak.

Pénteken bementünk a suliba gyakorlati napra de délben végeztünk.Onnan együtt mentünk a délibe a vonathoz.
Egyesek -khm.- már a vonaton neki álltak alkoholizálni pl. Árpiék,[xD] de a mi fiainkat sem kellet félteni pusztítottak ők is rendesen.
Lennt kisebb fennt akadások után mindenki megtalálta a helyét és belaktuk a szobákat. Tomi meg Árpi kicsit érdekes állapotban varázsolták át a plusz ágyat a szobánkba.xDD
Aztán nyomás át a másik lányszobába pipázni Roni jóvoltából.:3
Mekkora az esélye annak, hogy egy mögötted álló ember szemébe telibe beledobsz egy söröd kupakot?XD
Nem sok ugye?
Nos nekem sikerült.XDDD

A lányok pipázás közben neki álltak bepusztítani az ott felejtett sört ami az Árpié én meg mondván h majd arra fogjuk hogy elhagyta a kupakját és , hogy kárba ne menjen megittuk hajítottam hátra a kupakot amivel telibe szembe dobtam a mögöttem álló Tomit.XD Ne haraguuuuuuuuudj.xDDD <> Kinnt magnót kapcsolva álltunk neki közösen inni, így szépen sorban döltek is ki az emberek.xD Helgával mi meg megszállottan vitáztunk arról, hogy vajon a mókusok szellentenek-e [XDDD] és persze minden arra járónak feltettük a kérdést.XDD Helga nem volt sok kicsit a vodka vajh?XD Végül kevesebb mint 10en maradtunk ébren péntek éjjel. Az én szobámban 8 ágyból 7 foglalt volt mikor bementem körül nézni és a maradék 1 csak rám várt.XD Hát várhatott is.XD Brigi,Gergő,Csilla,Eszter,Tika,Bogi az ofő meg én maradtunk ébren amikor úgy döntöttünk átmegyünk az ifi szállással kb egybe nőtt "Black Beard" szórakozó helyre. Már a neve sem túl bizalom gerjesztő mi?XD Tánctér: 2-3 nőféle lény 20 kancigány és mi.XDDDD Előszőr a Gergő és a Brigi párolgott el majd a Csilla, így a végére maradtunk 5en. Persze az ofő rendesen be volt tintázva de mit várunk egy 30éves pasitól?XD Becsületére szóljon, hogy rendesen vigyázott ránk. A kancigányok a közelünkbe sem mertek jönni.XD Végülis fél5 felé elkerültünk el alduni miután még egy félórát beszélgettünk így 5en. Persze....a Petra szemüvegben aludt el amit megpróbáltam leszedni róla, mire felkelt. Ki lettem kérdezve az egész estéről és szép sorban mindenki felkelt a mesémre.XD Pedig halk voltam esküszöm.XD BP persze nem hagyhatta rosszmájú megjegyzés nélkül a dolgot, a Lilla meg folyton ismételgette, h "kapjam be".XDDD

Ez volt az 1. este.xD




Előszőr 8 óra felé keltem fel amikor a többiek de végülis a felkelésemet rendesen olyan dél köré lehet rakni. Már akkor éreztem, hogy totális megfázás.(Y) Ginával csináltunk teát és azt ittem fél literes Kozeles korsóból.XD Mindenféle történt persze megint napközben de az igazi élet úgy este felé indult be megint.xD

Este kinnt a bográcsolás aztán Ginával teázgatás No2.XD Ettünk a fiúk által főzött gulyásból is...ami kicsit sós volt...csak nem szerelmes vagy Gyuri?XDDD

Persze előkerültek a sörök és egyébb alkohol tartalmú dolgok. Tömérdektelen cigit pusztítottunk el 2 nap alatt. 2dik este kicsit jobban bírták a népek így egész sokan mentünk át a dizsibe.XD

És voltak jobb zenék is meg stb. Végülis lassan elszállingóztak az emberek, az ofő is, ezért csak lestünk h vajh mi lehet.
O-O Végülis kiderült, hogy az Ákosék sátrát kirabolták. A szállás alapvetően kőházakból állt de hátul volt egy rész ahol sátrazni lehetett így, mondjuk csak 2 ember de ők bevállalták a sátrazást. Nem sok mindent tűnt el, az Ákos sodronying darabkája amit ő csinált valamint 3 fogója. A ruháik szétázva meg minden cuccuk kb..~

Jöttek a rendőrök stbstb. Végülis még az ofőre is ráakarták húzni a vizes lepedőt, hogy "erősen illuminált állapotban" vigyázott ránk.
Ez tény de vigyázott tényleg. Pont nem féltem semmitől, még így is h be volt kicsit tintázva, és tök értelmesen kommunikált meg minden. De szerencséje vol rá papírja, hogy ez iskolától független és nem tanárként van velünk.

Amikor a rendőrök elhúzták magukat kicsit kevesebben ugyan, de mégis többen mint előző este.....

visszamentünk táncolni.XDDD

Persze én időről időre megszöktem a szar számoknál és ha nem éreztem jól magam oldalra leülni, és elszívni egy cigit. 1 ember jött ilyenkor utánam, az is a Gyuri egy másodéves srác. Beszélgettünk, valamint kiparodizált ahogy cigizem.>_<>
1.probléma: Nincs cigink vagy csak kevés.
2.probléma: Az OFŐnek sincs.XDDD
Hirtelen ötlettől vezérelve az ofőt és Gyurit követve neki álltunk felkelteni a már alvó ismerősöket.XDDD Kivágodó ajtók és "Riadó" felkiáltások..XDDD Hajrá Menyus.!!!! [ofő]xDDDD Egyedül a Berci volt az aki ki is pattant az ágyból az ébresztőre, de mikor rájött, hogy egy szál alsógatyában aludt eddig és nem egy lány leledzik a szobába visszaült és betakarózott.XDDDD Fél perc múlva már felöltözve cigizett velünk kinnt.XD Az ofő másik esti mániájának az bizonyult, hogy a Gyurit megnyomorítsa.XDDD Ugyanis a srác lehozta a polifomját és a hálózsákját, hogy ő majd kinnt alszik a szabad ég alatt.XD Persze az ofő helyet foglalt rajta meg kb összehajtogatta szegényt.XD Végülis beültünk, mindenki, a mi szobánkba.Mi elchipseztünk, meg el colázgattunk szegény szöszivel.xD Mikor az ofő tovább indult ő ott maradt, persze drága Menyus kirendelte magához. Úgy döntött [ahogy Petra hívja:Gyurci], hogy nálunk alszik a szobában, és majd becsempészi a cuccait, meg eldönti, tllg így legyen-e. Mivel még fogat akartam mosni, gondoltam annyi időt hagyok neki, de 5 perc múlva mikor épphogy csak elhelyezkedtem, kopogott. x_x Végül nyitva hagytam neki az ajtót és amikor Ricsitől szabadulni tudott bejött lecuccolt és lefeküdt aludni a földre az ágyaink mellé,pedig volt üres ágy..xD. Nem tudom h hol aludt előző este és miért költözött el de érdekes volt a szitu.xD Persze reggel mentek a népek hasonlóképpen kelteni az ofőt mint az esti akció csak hát én pont akkor zuhanyoztam, így lemaradtam róla.T____T 11:04-es vonattal jöttünk haza. Kirendeltem Danit magam elé, mivel am mindenki tojt rá vahj mikor gyüvök haza.xD Átmentem hozzá, rendbeszedtük magunkat,ettünk,ittunk majd kimentünk Conra. Hát ez egy nagy kalap FOS volt gyerekek.xDD

Valamint megpróbálták ellopni a fényképezőmet, de ezt a sztorit nincs kedvem leírni.XD
ennyit belőlem már ciaossu. x3


Mikiveel.~


2010. szeptember 7., kedd

Randomság.

Nos szóval.
Elkezdődött ötvös-tanonc életem.
És már most meg van mit szeretnék a pályázatra csinálni.*-*
Ha sikerült tuti csomót fogom hordani.*-*

Nyah szal.
Mai napon a múhelyben hajlítottunk még valamint neki álltunk fűrészelni. Szünetben cigizve a Lilla megint megállapította, hogy az ofőnknek jó a segge mire a Bíborka rákontrázott h de ő táncos fiúk seggét szokta nézni szvl nem érdekli az ofőé. Ezt meg vszínű meghallotta mert hátra nézett.XDDD
EPIC FAIL.

Nos ugye a gyakorlati napokon 7re járok suliba ami 5 órai kelést jelent amibe bele is betegedtem....akár szó szerint is.xDDD
és fél 3ig bennt vagyunk.TT

Nah a mai nap pont előadtam Lillának h milyen meglepve nézett ránk egy nő mire bevágtam egy wtf?-fejet és pont akkor láttam meg Mazut.
Huhúúú.xD
Elém jött.:3
És nem is szólt róla szvl meglepiii je.xD
És volt egy nagyobb tali a többiekkel és utána nagyon sokan random belénk futottak.:"D
Mint például: Oro vagy Dante.
Szvl csak egyre bővült kis csapatunk.:3
Végül is elindultunk Milibe Mazu kecsatlakozott rólunk mert ő igazából csak suli után el akart kísérni Moszkvára és nem így tervezte a napját.:"D
Szvl ő elment mássokkal együtt lógni mi meg szakadó esőben úgy döntöttünk nem Milizünk. Megváltunk 3 embertől: Jiro[varázsmenyét],Zetsu[férjem],Tayu[ikrem vagy..."mi a fasz?xD"].
Léna,Derry,Dei,Miki[fiú énem.XDDD] és Dani[piszifaim] kikísértek Moszkvára majd végül egész Hűvösvölgyig.x33
Remek témák találtunk a villamoson persze.xDDDDD
Aztán én eljöttem tőlük haza..mm fodrászhoz.
És barna lettem a szőke,lila,vörös,kék,ciklámen,rózsaszín és egyéb hajszíneim után.X"D

De nekem nagyon tetszik.XD
És most elhúzok alvadni amint vége a fülemben tomboló Pendulum-Tarantulá-nak.xD

Holnap megint 5kori kelés.T.T -.-
Vár minket Ricsi-bá' mi? Ugye Lilla?XDDDDDD

2010. szeptember 5., vasárnap

Nippon meg a 7vége.


Nos....a nippon a kezdeti megalázottság érzéstől, a hazamenetelnél lévő szar érzés és a belénk kötő f_szfejig roppant érdekes volt.

Alapvetően jó volt mert Ayumival jókat zúztunk meg a végén a para para. Lejött a Luca is velem.~ Persze mint mindig most sem különösebben sokat lógtunk együtt.xD persze szerintem ez már megszokott mert mindig teleportálok. Ergo mindig minnél több emberrel akarok lenni és néha csak úgy eltűnök egyesek mellől majd egy idő után megjelenek újra mellette.

Több mint 24 órát voltam fennt és így bulizni számomra kb halál volt és jópár pillanatban majdnem elaludtam.

Ayámat is láthattam.:3

Tegnap elvileg mentünk volna alteregóba de le lett mondva akárcsak utólag. Remek.~~ És aki elhívott még csak a telefont is baszott felvenni...ehhhh.~

Mindegy.~

Ma meg már meg volt a napi veszekedés adagom fater pont most morgott le. Hőemelkedésem van és a reggelimet 2szer láttam.

Kérdés h mikor készülök ki teljesen.~

2010. augusztus 26., csütörtök

off line.

Úgy döntöttem megfogadom pár ember tanácsát és önző leszek: ergo pár napig teljesen offline leszek, és rendet teszek magamban. Nuku talik stb. Persze mielőtt szólva lesz, a "kötelező" dolgokat mint a próba vagy a fényképezés...azokon ott leszek amúgy ne nagyon számítson rám senki. Úgy érzem erre szükségem van most. Ne haragudjatok majd az elmaradt talik be lesznek pótolva de most nem érzem magam képesnek semmien normális kommunikációra. És ez nem azt jelenti h kerülök vkit vagy nem szeretek. Mindenki tudja mit érzek iránta szóval nézzétek el nekem. szeretlek titeket és bocsi.~ [szívecske] [u.i: az smsekre előfordulhat h válaszolok ha sűrgős lenne.~]

2010. augusztus 18., szerda

Whispers in the Dark

Miért fáj az az embereknek, ha a másik egy futó pillanatra az életből boldog?

Szúrja a szemüket és rögtön elkezdenek mindenfélét terjeszteni és igyekeznek bogarat ültetni a füledbe. Hagyjatok már békén kérlek...

A másik fele öcsém. Mostanában azt hittem semmi baj itthon köztünk de ma megint eldurrant az agya. Történt ugyanis most, hogy mamám majdnem sírva jött fel, hogy a papát be kell vinni a kórházba és hogy, menjek neki segíteni mert nem soká' itt vannak a mentők. Le is mentem segítettem összepakolni és igyekeztem a papába valami féle lelket önteni. Hisz a helyében én már rég feladtam volna. Úgyanis cukros és érszűkület miatt le kellett vágni az egyik lábát. Most a másik egyre súlyosabb szinte tiszta fekete a lábfeje. Mondjuk jelenleg: kezdődő tüdőgyulladás és vérmérgezés miatt kell bevinni...
Persze nálunk festés van...
Ergo valakinek muszály itthon lennie, hogy be tudjanak jönni a festők. Dehát öcsémmel mind2en el akarunk menni ugye...Jó mondtam, hogy akkor megyek később, megvárom a festőket.
Öcsém: megszereltetni a bringáját kb nem messze itthonról fél4kor.
én: Ádist ápolgatni Pesten és fél3kor kéne indulnom.
Öcsém meg az emberség hírből sem ismerik egymást..~
Mindenesetre a pénteket várom már, hátha feltöltödhetek kicsit Vele.~

2010. augusztus 4., szerda

Zombie Attack.~

Nos rég írtam de 1 hétnél visszább nem akarok menni részletesen tehát: Versailles koncert meg Ds jó volt köszi mindenkinek.!!

Nah szóval...a múlt hetet Kiddoval (Mitamival) töltöttem, mivel felutazott hozzám 1 hétre Miskolcról, amíg szüleim Erdélyben voltak stbstb.

kedd: megjött a vonat késve de nem volt gond, hisz én is elkéstem.XD Aztán random hívás Ádis felé aki végülis felvette és felmásztunk hozzájuk. Az egész napot ott töltöttük.



szerda:abszolút egész napos döglés.



csütörtök: anyag vásárlás és varrás Annáéknál.



péntek: este Ádiséknál Jude névnapját ünnepeltük..mire mi odaértünk mindenki tök részeg volt.XD



szombat: ébredezés, aztán délután (6körülXD) spuri haza zuhany,átvedlés és vissza bulizni..végülis máshol kötöttünk ki mint ahova indultunk...xD Aztán Zetsuval kádban alvás.XD



vasárnap: abszolút döglés, végül kilyukadtunk ott, hogy haza sem mentünk Ádiséktól, így zsinorban 3 este ott aludtunk.XD



hétfő: nyomás haza, Kiddo összepakolt majd haza ment. Én meg takarítottam az ablakosok után.xD



Most kedden ismételten varrni voltam...mind3 varrógép bedöglött Annáéknál.XD De végül megoldottuk. c:

Ma voltam németen amúgy varrás itthon meg takarítás.

Holnap varrás Annáéknál meg 4-5 felé felmászok Ádishoz.

Pénteken Tayuval meg Blankával valamint lehet, hogy Zetsuval utazok le Pécsre AnimeConra. Neshihez.:3

Szombaton Con.



Vasárnap jövünk haza.







         hiro a homofób édesfaszú leszbibuzi    [. ♠ .] [.hagysz ha túl akarsz élni..] üzenete:
*annyira szeretnék, rágyújtani,sikítani,sírni...
mims. i'll kiss you once for life, i'll kiss you twice for death* üzenete:
*van cigim
*sikíts
*ha sírsz
*én is elkezdek

Just simply me: Mazu üzenete:

*aki elérte h boldogtalan legyél miatta és űrt hagynon nah pont azok akik egyáltalán nem érdemelték meg a barátságod, és az ilyenekt el kell felejteni, de tényleg ezekkel nem lehet mást csinálni cak át kell lépni rajtuk, ezáltal a semmi helyére új a barátságodra sokkal érdemesebb emberek kerülnek



★Ádis [herceg B612][L](S)(*) üzenete :
* -censored.^^ - ...de az azt jelenti h nagyon megszerettelek:D csak azoknak jár

kolodani - censored mert gondolom nem örülne ha itt lenne a teljes msn címe.XD- üzenete:
*Fiubol vagyok. es enis szeretlek meg ha az esetek nagy reszeben nem is halgatok rad es jol rabaszok.





Szeretlek titeket.

2010. július 10., szombat

Becoming Insane..

Csak azért ez a cím mert mostanában folyton az Infected Mushroom - Becoming Insane című számát hallgatom.

Ma rendesen kitettem magamért pakoltam egy csomót takarítás stb. Most viszont lassan elindulok Albertirsára Norbihoz.:3

Mert boldog szülinaaaaa~ pot neki.:3

Igazából van pár bejegyzésem az utóbbi napokról, de nem hoztam őket nyilvánosságra. Nem tetszenek.

Viszont most leírnám a hetem nagy vonalakban:

hétfő: ??? komolyan nem emlékszemxD
kedd:felkúsztam németre mert augusztus végén nyelvvizsga.~
szerda: Hanával anyagvásárlás, Nünü sznapja majd Ádiséknál voltunk Ádis,Peti,Ji,Yuki meg én majd befutott Zetsu is. Éjfél körül átmentünk Morrisonsba ahol megtalált az összes hülye pedofil.T_T
4 körül pedig visszamentünk Ádisékhoz.Ledöglöttünk aludtunk stb majd a csütrötököt ott töltöttük.Előszőr 5en aztán lelépett Ji vizsgázni majd visszajött de addigra Zetsu már lelépett. 2 körül Peti is elhagyott minket miután megérkezett Sanyi meg Sai.xD Később Zetsu meg Szandra visszajöttek de nem sokáig voltak ott és Zetsu átment Kibához hajat vágni majd később Szandra is kivülről csukta magára az ajtót.
Majd elhagyott minket Ji is. Később haza jött An-chan mire mi Sanyival leléptünk.XD Bonyolult mi?XD
péntek:abszolúte döglés
szombat:döglés,takarítás,Norbi
vasárnap: Versailles koncert.!x3

Csók.~

2010. június 28., hétfő

Grrr..Reggeli meglepetés

Nah szóval...lefeküdtem hajnali 4kor. Egyszerűen elszállt az idő az álommanó meg nem jött. TwT.Igazából nem is figyeltem az időt.xD


Szóval épphogy ideiglenesen átlépném ÁlomFöld kapuját anyu negyed6 körül felkelt...Mivel jódarabig nem tudtam 4 után sem elaludni.>-<>

Kevés dolgot rühellek annál jobban, hogyha felébresztenek. Olyankor nyűgös vagyok, "harapok" és elküldöm az illetőt jóval messzebbre mint ameddig menni készül az adott napon. Szóval összeszedtem magam és elmentem, beiratkoztam jej.xD


Ma elvileg kijött volna Eiko de befejeltem az ágyam, így inkább halasztottuk a találkát.x3 Majd szerdán.*-* Meg akkor már kicsalok pár embert ide.:3 Zetsu elvileg holnap jönne...miért érzem úgy, hogy ebből nem lesz semmi?XD


Meg volt amúgy a délutáni rémálom a mélytengeri állatokkal, ahogy tegnap előrevetítettem Szabinak, de ő nem hitte el, mondván h nem olyan ijesztőek azok...frászt nem.XD


Most meg megtaláltam régi képeket DVD-n ahol még hosszú barna hajam van.*jujfej.*




Viszont a bejegyzésbe kerülő két kép Insomnie-s. :3 Egyiken Hoshival másikon Ayamival.
{csak mert szeretem ezt a két képet.*.* meg azokat akik rajta vannak velem:3}

2010. június 27., vasárnap

SharkAttack.~

Ma valahogy mindenféle idióta videót nézve youtubon eljutottam egy videóhoz ami a mélytenger legfurább állatait mutatta be.~
Van amelyik tényleg csúnya dehát Istenem...az emberek se szépek mind.

Persze ezek után sikerült az emberek hülyeségén újfennt felhergelnem magam pár cápás videóval. Ezen a videómegosztón ugyan is a videók 85%-a arról szól, hogy a cápák mekkora vadállatok és szörnyetegek. 10% arról szól, hogy a cápa támadást túlélők megsélik el, hogy hű de rossz nekik és milyen ijesztő volt. Kb minta hegy tyúknak lenne esélye arra, hogy túlélje az ember tányérját és elsztorizza a haverjainak és eldicsekedjen a sebeivel. A videók maradék 5% ismeretterjesztő vagy bemutatja, hogy hogyan ugrik ki a cápa a vízből pl.

Nem tudom, hogy látott-e valaki cápavadászatról filmet...Nos...Az emberek vért öntenek a vízbe amire jönnek a cápák. Puff bele a kampót kirántják a hajóra, levágják az uszonyaikat és visszadobják őket...persze a vérző állatok vére több fajtársukat csalja oda. A cápa pedig megfullad mert a koportyúján nem tud átmenni a víz. Ironikus ugye?

És még a cápa a vadállat...

Láttam egy videót. Horgászok kifogtak egy cápát.Pontosabban csak a horgukra akadt. Egyszer csak a cápa nagyobbat rántott és az épp a bot végén lévőt a mélybe rántotta.
A horgászbot vége a nadrágjára volt erősítve, így ahogy a cápa úszott le húzta a fickót is. Végül is a csávó újra felszínre került a többiek a hajóra húzták, de neki nem volt elég annyi, hogy túl élte...neeeem. Felpattant, hogy ő ezt a gyilkos vadállatot a falán akarja látni...és végül is a cápa feladta.

El lehet gondolkodni melyik vadállat veszélyesebb..

Tudom, elfogult vagyok de nem tudom értékelni az emberek kegyetlenségét..mert nem csak a cápákkal ilyenek...hanem ami a legrosszabb a saját fajukkal is.

Ha egy róka a városba téved lelkiismeret nélkül lövik agyon mondván mit koricál a városban. Abba nem gondolnak bele, hogy az valaha erdő vagy rét volt és a róka lakott ott előtte.

Ők legalább megküzdenek minden falatért még az ember becsomagolva megveszi a fagyasztott feldarabolt állati tetemet. Elnézést minden hús imádótól.

Ilyenkor ellenséges vagyok az emberekkel..és ez abban nem merül ki, hogy másokkal szemben hanem magammal is.

Ugye megépítették Dubai környékén a varázslatos mű-szigeteket, hogy a sok újgazdag vehessen magának sziget részt. Kiesve a lakásból ott vannak a parton a korallok.
Meg ahogy azt ott megálmodták...ott ahol még a koldus is Aston Martinnal jár koldulni, ahol már azért pénzt kapsz, hogy megszületsz. A Föld másik pontján pedig a gyerekek azért születnek, hogy éhen haljanak.
[Ezen felül a mesterséges szigetek miatt azon a részen tönkre ment a víz öntisztító rendszere és a víz bealgásodott és szét rohadóban van a mocskos partú, ember álmodta mesterséges rémálom.]

Nekem meg az a problémám, hogy épp milyen programmot találjak ki magamnak naprón napra addig, ők örülnek hogy élnek. Nos ilyenkor mélyen ég a pofám. Az a baj, hogy ezzel nem sokan vannak így és akiknek több van mint elég azok adni is több mint lusták.

Monjuk a Világ problémái helyett a saját körömével kéne foglalkoznom...és pont emiatt a hozzá állás miatt nem fog változni semmi.~

pic. by:1:by:TheOneSethCohen, 2:Aquafeles in deviantart.~

Bankett meg NG

Gondolkodtam valami hangzatos címen a bejegyzésnek dehát...x"D Nem megy ez ma nekem.T.T

Szvl...2010.06.25.-én értem haza éjfél felé mert érettségi után kijár az immáron "érett" gyerekeknek a szórakozás.xD A Könyvtár-Klub ki volt bérelve nekünk, ha már a Nellyéké a hely.:D

Voltak szendvicsek meg hidegtál, üdítő meg minden mi jó és bumm így született meg a gyerekek koktélok iránti érdeklődése.xD 500forintért csomó féle koktél volt. Én maradtam a favoritnál a Sex on the Beach-nél.x3 A finom és nem állok tőle fejre csak jól érzem magam..persze csak akkor ha nem 6-7 az esti adag.xD [ Az a szép este a Menta Teraszon..xD]

Volt ott minden...A pogácsa dobáláson keresztül a sztorizáson át tényleg minden.xD Anitával viszont úgy döntöttünk az utolsó vonattal jövünk haza mire a Márk kezdte győzködni, hogy ne. Dehát bakker...erre az Anita nem rám sózta a felelősséget?xD

"Kérdezd meg az Ildit." Fantasztikus.xD Végül is rábólintottam, hogy maradjunk. Azonban Anitának ezt a Sancival [barátjával] is meg kellett beszélnie, aki persze hiszti rohamot kapott.xD És még a nők a hisztisek...x"D

Végül is haza jöttünk. Olyan 2ig lehettem fennt de utána délután kettőig aludtam is.xD Napok óta előtte 3-2.5 órákat aludtam. Egyszerűen annyira jó volt.*-*
Mondjuk, ha az alvás olimpiai ág lenne...esélyes lennék szerintem.xD Főleg hogy nagyjából bárhol el tudok aludni.xD Életem célja körbe aludni a Földet.xDDD

Szóval miután felkeltem egyeztetés a többiekkel, készülődés stbstb. Tudni kell, hogy laza másfél órát késtem és egyszerre értünk a Népligethez a többiekkel.xD Ugyan azzal a metróval mentünk csak máshol voltunk rajta.XD



Az NG zenei világa annyira nem áll közel a szívemhez, hisz azokat a számokat szeretem amikre tudok táncolni...az electro, dubstep és hasonló zenék kiesnek ebből a körből. T.T Sajna.xD

Viszont meglepett, hogy találkoztam Hegével. o.o
Nagyon rég nem láttam de örültem neki.xD Szerintem elég jellemző róla az, hogy amikor aláirattam a polómat vele conon ráírta, hogy "Perverz dög vagyok." Persze az emberek rá is kérdeztek hogy "Tényleg?" .xDD

Ő nagyon pörgött mi őszíntén szólva Mazuval a színpad hátuljában ülve ki is kuncogtuk.x'D Főleg amikor Zetsuval egymásra találtak. x_x
Nah az no comment.xD

Aztán parapara a Miki Miki Romantic Night-ra Jivel a tánctér két oldalán.Ő a dj-pult mögött én pedig a színpadon.xD

Végül is én nagyon jól éreztem magam pár bökkenőn kívűl valamint több emberben/emberen is maradandó nyomokat hagytam asszem..xD

Bocsi.°-°XD

2010. június 24., csütörtök

2 nap

Nos rövidítve két napom:

Tegnap elhatároztam, hogy átolvasok legalább pár tételt...de még sem sikerült. Egyszerűen nem tudok nem arra, rá gondolni. Arra, hogy miért kellett ezt és hogy ennyire egyszerűen egy vállrándítással elintézte, hogy jó akkor vége a barátságunknak.

Így inkább püföltem a népet öcsém pspjén a tekkenben. És igyekeztem kicsit aludni. Este persze pánik rohamot kaptam, hogy nem fog sikerülni mert nem volt aki folyton baszogasson, hogy "na hogy állsz?" szóval lustultam végig.

Ma túl estem az érettségin.
Német: Lebenslauf + situáció
Töri: Rákóczi szabadságharc
Magyar nyelv/irodalom: Nyelvemlékek, Himnusz&Szózat összehasonlító elemzése
Civil: Svájc, Újraegyesítés.
Info: Informationgeseltschaft.

És most kezemben az érettségivel azt hiszem megnyugodtam.
Este bankett csak azt éljem túl vele.

Persze mint két hű támaszom Dani és Zetsu ott voltak tehát volt kihez bújnom ha épp olyanom volt.:3 <3 ribancaim.x3

2010. június 23., szerda

A LelkiSegélySzolgálat házhoz jön.



Tegnap újfennt nem sokat tanultam pedig holnap érettségi...Pár napja ki vagyok készülve és a legkisebb dologra is beroncsolok és sírok. Viszont ez a nap érdekesen jól sikertül.

Kezdődött azzal, hogy bementem a suliba érettségi tájékoztatóra majd onnan kb 1 óra múlva szabadultam is, tehát irány horány hazafelé. Itthon kicsit rendet raktam,lefürödtem és ledöglöttem a gép elé. Beszéltem Danikával az öcsém meg itt feküdt mellettem...ami valljuk be...ritkaság. Bekapcsoltam Daninak a webcamot és láthatta, hogy nyúzzuk egymást öcsémmel. Majd nem sokára lelépett és én meg vártam mikor bukkan fel legközelebb....Zetsuval a kapuban. Mert tegnap bizony kijöttek hozzám, hisz szükségem volt rájuk, hogy ölelgessenek és csak, hogy együtt legyünk. Jó, persze azért a solymári ember már erkölcsi züllést lát abban, ha egy lány beenged magához 2 fiút...hát még abba, hogy egy ágyban fentrengnek egymáson.

Ettünk fagyit, csokit, gumicukrot, sütit, chipset meg Zetsu paprikás csirke szószos tésztát. Ma még jelenleg egy kit-katen kívűl semmit sem ettem.xDDD tegnap zabáltam eleget.

Szóval a fiúk kitettek magukért.Főleg...a rengeteg szexista viccel kapcsolatban...-_-" xD

A végén lekísértem őket a vonathoz és haza mentek.Küldtem nekik "<3" üzenetet mire mindketten visszaírták "<3 by: ribancaid" . Hát nem aranyos?XD

2010. június 21., hétfő


Úgy döntöttem ismét, hogy ideje új blogot kezdenem.

2 napom van az érettségi szóbeli részéig és őszíntén szólva...nem tudok konkrétan semmit a német témákon kívül...civilből anno meg sem kaptuk a tételsort szóval majd találomra igyekszem tanulni valamit a lapokból.

Jelenleg ugyanis képtelen vagyok tanulni...Nehezen veszem a levegőt, mint mindig ha ideges vagyok, olyan mintha hanyatt feküdnék és valaki a mellkasomon támaszkodna. Kezdem azt hinni, hogy az időjárás csakugyan igazodik valamennyire a hangulatomhoz...vagy fordítva, hisz megint, hogy rossz kedvem van 2 napja esik az eső.

Msn-en tartják bennem a kedvet, és unszolnak, hogy egyek már valamit. Mert egen... tegnap este 5-6 óra óta nem ettem amitől leesett a vérnyomásom és, ha felkelek szédülök esetleg összeesek. Persze ebben részt vállalnak a nyugtatók amiket szedek, hogy elmúljon a fulladásom.

Ezeket nem azért írom le, hogy bárki is sajnáljon vagy törődjön többet velem mint eddig. Csak jól esett kiírni magamból.

A tegnapi nap értelme:

Aya megkért, hogy menjek vele a sminksuliba és legyek a modellje a sminkhez. Nagyon jól esett h rám gondolt. Igazából tök rég ismerjük egymást de ritkán beszélgettünk annyit mint tegnap. Beültünk a COSTA-ba egy mangós jegesteára ami iszonyat finom. *.*
Megbeszéltük, hogy majd többször is megyek vele. Úgyhogy azért volt értelme a tegnapnak. :3

Itt az ideje belátni, hogy ez nekünk nem megy tovább...nem megy nekem te meg csak szenvedsz mellettem amiatt amiért a dühöm rajtad landol és ott rúgok beléd ahol tudok.Persze most, hogy azt mondtam elég, nincs tovább a barátságunk itt megszakadt te vágnál mindent a fejemhez. Tombol a tehetetlen düh amit most érzel. Úgy tűnik kiszakadt mindkettőnkből egy darab. Most forr a véred és metszőn utálsz/gyűlölsz vagy legalább is ezt mondod...de csak fáj mert nem tudsz ellene mit tenni, hogy ellöktelek magamtól, hogy egyik napról a másikra nem akarok tőled semmi. Csak melletted ott lesznek a legjobb barátaid és segítenek majd, míg mellettem Neked kellett volna lenned...De te nem voltál.Amikor rosszul lettem és szóltam neked, te hátat fordítottál, hogy Kis Ádámos poénokkal szórakoztasd az Anitát.Utána azt mondtad sajnálod és nem érted miért tetted...csak, hogy ezek után jogosan hiszem, hogy bármikor hátat fordíthatsz nekem nem? És hogy megteszel olyan dolgokat amik tudtad h fájni fognak de megnyugtattad magad annyival, hogy nem mondod el nekem akkor nem fog fájni...hát pont ez fájt...hogy megtetted és elhallgattad.